Azonosították a holttesteket!

Az Újszász külterületén lévő egyik kútban talált holtestek azonosítása 2011. december 8-án megtörtént, amely alapján az elhunytak azonosak a 2011. november 17-én lakásukról eltűnt szolnoki Baunok házaspárral.

 

 

Haláluk pontos körülményeit szakértők bevonásával vizsgálja a rendőrség. Ugyanezen a napon a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság és a Nemzeti Nyomozó Iroda közös munkájának eredményeként a keresett két férfi, Herczku Szabolcs és Mészáros Tibor megjelent a rendőrségen. Őrizetbe vételüket követően kezdeményeztük előzetes letartóztatásukat. Kihallgatásuk jelenleg folyamatban van. Az ellenük kiadott körözés és európai elfogatóparancs, valamint az ügyben kitűzött 2 millió forintos nyomravezetői díj visszavonásra került.  A házaspár használatában és tulajdonában lévő két gépkocsit továbbra is keressük.

 

Szabó Zita r. őrnagy

sajtószóvivő

0.jpg